Mitől lesz jó a közhangulat egy cégnél? A sporttól!
A következő blogbejegyzésben egy olyan céget ismerhettek meg, akik gondoltak egy nagyot, létrehoztak egy sportegyesületet. A cég azóta is ível felfelé, a munkavállalók pedig fittebbek és egészségesebbek, mint valaha. Zimányi Róberttel, az evopro Holding Zrt. CSR-Managerével és az EVOPRO Group Sportegyesület elnökével beszélgettünk a munkahelyi sportról.
A cég vezetői mérlegelték az előnyöket és hátrányokat, végül 2013-ban 15 alapító taggal létrehozták a sportegyesületüket a kollégák egészségmegőrzése céljából. Az egyesület elnöke szerint eleinte furcsálták a kollégák, végül nagyon megszerették. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy mára 170 fős az egyesület létszáma, és több kolléga hozzátartozója és gyermeke is tag.
„A sportolási lehetőségek által jobban kötődnek a szervezethez is a kollégáink, valamint a közösségi élményeket a munkaidő utánra is átviszik, közös levezető, rekreációs sportolás révén a közhangulatra is pozitív hatással van a vállalati sportolás. Javult a munkahelyi termelékenység és hatékonyság, jöttek az innovatív ötletek, csökkent a betegség miatti hiányzásos napok száma, ahogy a „presenteeism” is – de ami a legfontosabb, – saját bevallásuk szerint – javult a kollégák egészségi és mentális állapota, előtérbe került a testi-lelki egyensúly”– mondta Zimányi Róbert, az EVOPRO Group Sportegyesület elnöke.
A célokról:
Bár elsődleges céljuk a test és lélek összhangja mellett a munka és magánélet egyensúlyára való törekvés, és a munkaidő utáni kikapcsolódás, a versenysportokban is értek el már sikereket. Tenisz és squashcsapatuk az országos csapatbajnokságon is sikeresen szerepelt. 2014 óta mindig dobogón végeztek a Legfittebb Munkahely Felmérésen és versenyen. 2017-ben el is nyerték a címet, így ők képviselhették 2018-ban Magyarországot az EU-s legfittebb munkahely versenyben.
Róbert azt mondja, a vállalati sportolást csapatépítésként is fel lehet fogni, az a tapasztalatuk, hogy jobban összekovácsolódnak az emberek. Ahogy a sportpályán együtt és egymásért küzdenek, ugyanez igaz a munkahelyre is a különböző projektek esetében.
„A közös sportolás és kikapcsolódás révén a szervezeti identitás is növekedhet, amely hozzájárulhat a fluktuáció csökkenéséhez, amely például az IT-, és mérnökiparban elég jelentős, így számunkra ez is fontos előny.”
Céljuk, hogy minél többen legyenek tagjai a sportegyesületüknek, az új kollégák figyelmét és érdeklődését is mindig felhívják az egészségmegőrző sportlehetőségekre.
„Igyekszünk mindenkinek megfelelő sportolási, kikapcsolódási lehetőséget nyújtani. Azt gondolom, jó úton járunk, hiszen kevés az emberek szabadideje, de mégis szép számmal sportolnak együtt a kollégák – több mint a munkavállalók fele tagja sportegyesületünknek.”
Az előnyökről:
A munkaadó számára is előnyösebb egy sportegyesület támogatása, főként, ha a sportegyesület jogosult az adó 1%-ára és közhasznú civil szervezet is egyben. Utóbbi azért is fontos, hiszen ezáltal lehetőség nyílik számos pályázaton is részt venni. Így nemcsak a vállalati büdzsét „terheli” a kollégák sportoltatása, hanem pályázatok révén a meglévőknél is több sportlehetőséget lehet kialakítani.
Az evopro csoport egy tökéletes példa, hogyan lehet jól csinálni. Ráadásul, mint látjuk, a bevezetett gyakorlattal mindenki csak nyerhet. Sportra fel!
További cikkeket az Evopro Sportegyesületről ITT találsz.