A hely, ahol legyőzheted a főnököd és ő csak elismerően bólogat

A hely, ahol legyőzheted a főnököd és ő csak elismerően bólogat

Egyre több cég aulájában, folyosóján találkozhatunk pingpong- vagy csocsóasztallal és ez nem véletlen. Kutatások bizonyítják, hogy azok a munkavállalók sokkal hatékonyabbak, akiknek van lehetőségük munkaidőben is kicsit kiszakadni a mókuskerékből, levezetni a stresszt, lazítani, feltöltődni.

Sokaknak egyből megfordulhat a fejében: na persze, még az ebédemet is a billentyű fölött eszem meg, nincs nekem arra időm, hogy csocsózgassak, de ők tévednek. Ugyanis azok, akik beiktatnak egy kis szünetet, ráadásul azt mozgással töltik, akár egy csocsó- vagy pingpongasztal mellett, sokkal koncentráltabban, akár rövidebb idő alatt is el tudják végezni a munkájukat, mint egyébként.
„Még gimiben mondta egyszer az osztályfőnököm, hogy az lenne a legjobb, ha óránként megszakítanám a tanulást egy kis mozgással, mert így hatékonyabban tudnék haladni a kötelező feladatokkal. Hiába telt el azóta már jó pár év, mindig eszembe jut, ahogy ezt magyarázta nekem. Pláne, hogy olyan helyen dolgozom, ahol nap mint nap kreatív munkát végzünk, folyamatosan agyalni kell, keresni az ihletet. Ezt pedig nem lehet robotpilótaként csinálni. Általában ebéd után, kora délután mindig eljön az a pont a szerkesztőségben, amikor mindannyian levonulunk pingpongozni. Azontúl, hogy kiszabadulunk kicsit és egymással lazulhatunk, teljesen kitisztítja az agyunkat és új löketet ad a feladatainkhoz” – mesélte Brigi, aki egy nagy multinál dolgozik.

A munkáltatónak is mindenképp megéri, nemcsak egy lojálisabb munkavállalót, de egy egészségesebbet is kap, ha esélyt ad neki a napközbeni stresszlevezetésre. Ráadásul kitűnő csapatépítő funkciója is van ezeknek a játékos mozgásformáknak.
„Miután sokan vagyunk egy osztályon, változó, hogy épp kinek van kedve, vagy éppen ideje, hogy leugorjon egy kicsit sportolni. Pont emiatt, akár olyanokkal is lazíthatunk, akikkel napi szinten nem beszélgetünk annyit, sőt adott esetben a főnökünk is velünk tart. Pingpong közben így nemcsak a lehetőséget kapjuk meg, hogy többet megtudjunk a másikról, de van valami plusz abban, ha csapatokban játszunk együtt. Az a pár percnyi összetartás, és a munkán kívüli közös cél akaratlanul is összehozza az embereket” – osztotta meg velünk tapasztalatait Brigi.
Épp ideje lenne eloszlatni a fejekben azt a tévhitet, hogy egy kis munkahelyi pingpong vagy csocsó lógásnak számít. Ugyanis, mint azt láthatjuk, mind a munkáltató, mind a munkavállaló részéről számtalan rövid- és hosszútávú előnnyel bír.

Vélemény, hozzászólás?