Bemutatkoznak 2017 Legfittebb Munkahelyei
-Sporttámogatás a SZÉP kártyán túl-
2017 novemberében a Legfittebb Munkahely Díjjal jutalmaztuk az Evopro Holding Zrt-t, a TIGRA Kft-t, a Contitech Rubber Insdustrialt és a Nemzeti Választási Irodát.
Mindannyian, lehetőségükhöz mérten kiemelkedő aktivitással és energiával vetik bele magukat minden évben a munkavállalói sportszervezésbe és a változatos programok kitalálásába, megszervezésébe.
Bár minden nyertes különböző területen tevékenykedik, és különböző programokkal ösztönzik a kollégáikat sportolásra, van néhány jellemző közös vonás:
1) A sporttámogatás esetén egyenlőségre törekednek- azaz olyan támogatási formákat tesznek elérhetővé, amelyeket széles körben igénybe tudnak venni, így a támogatás 97 és 99% között mozog.
2) Vezetői elköteleződés: minden, Legfittebb Munkahely Díj nyertes cég felsővezetése számára kiemelten fontos az egészséges életmód és természetesen a rendszeres sport.
3) Változatosság: a nyertes vállalatok nem egy, vagy 2, hanem jellemzően 4, vagy annál több támogatási formát biztosítanak a kollégáknak, ilyenek: az országos programokhoz csatlakozás támogatása (például futóversenyek), kerékpáros közlekedés támogatása, Sportkártya, vagy akár a saját edzőterem.
4) Motiválják a kollégákat: a sportszervező kollégák nem csak a programokat teszik elérhetővé, hanem aktívan szerepet vállalnak az egészséges életmód népszerűsítésében is.
5) Odafigyelnek a munkatársakra: a munkatársak igényeit meghallgatják és figyelembe veszik, így fejlesztik tovább az aktivitásokat és a programokat.
Kisvállalat kategória
Az Evopro Holding Zrt. saját sportegyesülettel támogatja a munkavállalói sportot, amely jelenleg 10 szakosztállyal üzemel. Az elmúlt évek sikerességét alátámasztja az is, hogy az egyesület tagjainak száma folyamatosan növekszik. Emellett kombinált sportbérlettel ösztönzik a munkatársakat a rendszeres sportra és természetesen a kerékpáros munkába járás is maximálisan támogatott. Ezáltal az Evopro munkatársai szinte bármilyen sportot űznek, a munkáltató támogatását élvezhetik.
Középvállalat kategória
A TIGRA Kft. nem csak a sport, hanem az egyéb szociális- és egészségügyi juttatások tekintetében is a munkatársai jóllétére törekszik. A vállalatnál a sport a szervezeti kultúra szerves részét képezi; amellett, hogy támogatják a versenyeken való részvételt és a kerékpáros közlekedést, aktivitásokkal teli családi nappal teszik színesebbé a sporttámogatást. Az edzőtermi sportok kedvelőit pedig kedvezményes bérletvásárlással juttatják közelebb céljaik eléréséhez.
Nagyvállalat kategória
A nagyvállalat kategória nyertese, a szegedi Contitech Rubber Industrial pedig nem csak a dolgozói sportolásához járul hozzá, hanem az egész városnak szóló futóverseny szervezésével aktivizálja Szegedet évről évre. A munkatársak számára a sportbérlet vásárlás, a sportnap és a közös túrázás alapvető juttatási forma. Emellett nagy hangsúlyt fektetnek az egészségügyi állapotfelmérésre és az egészséges táplálkozásra is.
Közigazgatás kategória
A közigazgatás kategória nyertes Nemzeti Választási Iroda saját edzőteremmel támogatja a dolgozókat a sportolásban- részben stresszkezelés céljából-, illetve a dolgozók számára Sportkártyát biztosít, így a munkahelyen kívül is lehetőségük nyílik a díjmentes sportolásra. A kollégák között többen indulnak országos versenyeken, őket az Iroda támogatással motiválja a lehető legjobb eredmény elérésére.
Bár a Legfittebb Munkahelyek motivációi eltérőek, abban mindegyikük egyetért, hogy a sporttámogatás működtetése nem csak nemes, de hasznos cél is, amelyből a vállalatnak és a munkatársaknak is csak előnye származik.
Végezetül pedig a 2017-es Díjátadó rövid összefoglalójában ismerkedj meg azokkal, akik mindezt lehetővé teszik a kollégáik számára: